Teste m�r �rny�kk� sov�nyodott, ajka szorosra z�rult, mint sz�v�nek �r�kre bez�rult kapuja, szemei vil�g�tottak, mint p�rjukat keresõ szentj�nosbogarak. L�bain�l a v�gtelen tenger morajlott.
    A fecsegõ hull�mok rejtett kincseikkel dicsekedtek �s g�nyolt�k az õr�lt v�ndor s�ke f�l�t, aki nem �rtette besz�d�ket.
    Tal�n m�r maga az �r�lt sem rem�nykedett, de mert a keres�s �let�v� v�lt, nem pihenhetett.
    Ahogy a tenger sem pihen, �r�kk� az el�rhetetlen �g fel� ny�jtogatva karj�t.
    Ahogy egy soha el nem �rhetõ c�lt kergetve a k�rbenj�r� csillag sem pihen.
    Poros, csapzott hajf�rtjeivel az õr�lt is tov�bb k�borolt a mag�nyos parton keresve var�zsk�veit.
Egy napon egy gyermek l�pett hozz� �s megk�rdezte: "Mondd, hol szerezted ezt az aranyl�ncot?" - s derek�ra mutatott.
    Az õr�lt r�b�mult - a l�nc, mely egykor val�ban vas volt, most sz�narany - nem, nem �lom, aranny� v�ltozott, csak azt nem tudta, hogy hol, s mikor.
    Az õr�lt vadul �kl�zte homlok�t - hol, � hol tal�lt r� - tudt�n k�v�l - a var�zskõre?
    R�gi szok�sa volt, hogy f�lszedett minden kavicsot, azt�n meg�rintette vele a l�ncot, ism�t eldobta, an�lk�l, hogy �gyelt voln� a v�ltoz�sra. �gy tal�lt r� �s vesztette el az õr�lt a var�zsk�vet.
    A Nap lassan le�ldozott az �gen. Az õr�lt eszeveszetten, g�rnyedt testtel, s porba hullt sz�vvel, mint a gy�kerest�l kit�pett fa visszafordult, hogy megtal�lja az elveszett kincset.